Tahereh Mafi: Ne érints (Ne érints #1)

by április 02, 2016 0 megjegyzés
Meg vagyok átkozva.
Tehetségem van.
Szörnyeteg vagyok…
Emberfeletti vagyok.
Érintésem halálos.
Érintésem erő.
A fegyverük vagyok
Nem hagyom magam.
Bizonyos dolgok megtörténnek, amikor az emberek megérintenek. 
Furcsa dolgok. 
Rossz dolgok. 
Halálos dolgok.
Senki sem tudja, miért végzetes Juliette érintése, de a Regeneráció kormányának tervei vannak vele. És terveik között szerepel, hogy fegyverként használják a lányt. 
De Juliette-nek is megvannak a maga tervei. 
Soha életében nem volt szabad, ám végre felfedezi magában az erőt, hogy visszavágjon. És megtalálja a jövőt az egyetlen fiúval, akiről azt hitte, örökre elvesztette.

Már nagyon régóta a várólistámon csücsült a Ne érints trilógia. Mégis kicsit félve kezdtem bele, mert bár az első részt nagyon sokan dicsérték, a 2. és 3. kötet elég sok negatív kritikát kapott. 


A könyv rögtön a dolgok közepébe csöppenve kezdődik. Nagyon szeretem, amikor feszültségtől teljes a történet, mert gyakorlatilag semmit nem tudunk, szinte a főhőssel együtt jövünk rá a kirakós darabjaira. Juliette, a főszereplőnk, egy szobába bezárva él magányosan, sanyarú körülményekhez szokva. Gyilkosként kezelik, mert érintésével ölni képes. Azonban minden megváltozik, amikor Adam személyében új szobatársat kap.


Gyönyörű gondolatok sorával nyit az írónő. Külön kiemelném az áthúzásos megoldás ötletességét, amivel Juliette a valós gondolatait rejti el. Tahereh Mafi nagyon szépen átadta ezekkel a részekkel mindazt, ami a lányban lejátszódhatott: a kétségbeesést, magányt, önutálatot, halvány reményt. A kisatírozott érzelmeket azonban másképpen is értelmezhetjük. Számomra felfogható úgy is, hogy van egy olyan elképzelés, amit a társadalom és a közösség elhitethet/elhitetett velünk, valamint egy másik, amit mi gondolunk magunkról. Melyik a valóság? Ki dönti el, hol húzódik az őrület határa?

Végig ködösek a szálak: Juliette miért ilyen? Vannak még más, hozzá hasonlók? Mi történt a múltban, amiért ide jutott? Egyáltalán hol van? Kicsoda Adam? Milyen érzelmek fűzik hozzá?

Pillanatok alatt beindulnak az események megismerjük Warnert is, Juliette fogvatartóját. Kiderül a szándéka, az Adam személyét övező titkokkal együtt. Minden előre kitervelt, semmi nem történt véletlenül. Szerettem a világfelépítést és magát a helyzetet, amibe hőseink kerültek (morbid, tudom). Viszont kifejezetten bosszantott valami Juliette-ben és Adamben. Közömbösek maradtak a számomra, karakterként és párosként is. Noha azt el kell mondanom, hogy nagyon értelmes szereplők. Logikusan, gyorsan, valósághűen cselekednek. Ez az, megvan! Kicsit, a robotokra emlékeztettek engem.


Továbbá a kettejük közötti kapcsolatot túl hirtelennek, instának éreztem. Még a háttérben meghúzódó szálak ellenére is. Valahogy átfordult az egész egy nyáltengerbe. Egy idő után távolinak, megfoghatatlannak tűntek a szereplők, hiába derült ki róluk egyre több részlet. Rövid és pörgős a könyv, azt is mondhatnám, hogy nincsen benne egyetlen felesleges jelenet sem. Ami igaz is, viszont véleményem szerint az írónő átbillent a ló túloldalára és jóval kevesebb információval látott el minket, mint illett volna.

Egy szempont nagyon foglalkoztat, mert hajaz a való életre. Mindenkit körülvesznek emberek. Ők biztathatnak és gátolhatnak minket. Van egy különleges képességünk? Melyikük az, aki mellénk áll, támogat, hogy fogadd el önmagad és hozd ki a helyzetből a legtöbbet? És melyikük akar a saját javára kihasználni? Van egyáltalán jó megoldás?

Végig fenntartotta a figyelmemet és az utolsó oldalak további remek kalandokat ígérnek. A világ megismerése még csak most következik igazán. Remélem, hogy nem csalódok majd akkorát, mint más molyok.

- Az írónőről -

Tahereh Mafi egy kisvárosban született valahol Connecticutban és jelenleg Santa Monicában él
férjével, Ransom Riggsel együtt. Aki egyébként nem más, mint a Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekeinek szerzője. Tahereh hatalmas koffeinfüggő,továbbá gyakran találhatjuk egy könyvbe temetkezve. A Ne érints az első trilógiája, aminek jogait megvették egy ABC sorozathoz. 2016-ban érkezik új sorozata, az első rész címe Furthermore lesz. Az új könyv a middle-grade kategóriába tartozik majd, de az írónő megnyugtatott minket, hogy nem végzett a YA regényekkel sem.

Lorelei

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése